|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 33 találat | lapozás: 1-30 | 31-33 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bush, George 2016. május 13.Ez a világ semmivel nem lesz békésebb…A második világháború óta ezen a földön még egy békés nap nem volt, és egyelőre nem is lesz. Szerte a világban jelenleg húsz háború dúl. A legfrissebb adatok szerint jelenleg 244 millió migráns él a földön, 90 százalékuk a szomszédos országokba menekül. A szíriai háború miatt 20 millió ember menekült el a térségből, a többiek az éghajlati katasztrófa, vízhiány, vallási üldözés miatt hagyják el otthonukat. Jelenleg ott tartunk, hogy minden évben négyszer több migráns indul útnak – hangzott el Nógrádi György kolozsvári előadásán, a biztonságpolitikai szakértő a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely vendégeként Migráció egyházi és biztonságpolitikai szempontból témakörben fejtette ki nézeteit. A kedd esti rendezvény másik meghívottja Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, külügyi szakértő volt. Romániában él a térség legnagyobb muzulmán közössége – Európa nyitott volt az iszlámot, az iszlám által képviselt értékeket, az általa teremtett lenyűgöző kultúrát illetően, de az utóbbi másfél évtized merényletei óta megváltozott ez a hozzáállás – ezekkel a gondolatokkal kezdte előadását Fischl Vilmos. Úgy vélekedett: napjainkban jelentős mértékben felerősödött az a tendencia, amelyik egyre inkább bűnösnek kiáltja ki az iszlám vallást. George Bush az iszlámot a „rossz birodalmának” nevezte, ezzel szemben áll Amerika, amely nyilván a „jó birodalma”. Ez a gondolkodásmód csak megerősítette Samuel P. Huntington azon elméletét, miszerint a nyugati kultúra és az iszlám közötti konfliktus elkerülhetetlen. Jelenleg az iszlám óriási erőre tett szert Európában is – vélekedett Fischl. Ma már ugyanannyi iszlám vallású él a világon – másfél milliárd –, mint keresztény, noha az iszlám 622 évvel fiatalabb a kereszténységnél. Az iszlám tehát behozta a számbeli lemaradást, ha tartja ezt az iramot, valószínű, hogy a muszlimok száma hamarosan meghaladja a keresztényekét, amennyiben a kereszténység nem lesz képes a megújulásra, ha Európa nem talál önmagára. Nehéz kérdés, hogyan viszonyuljunk ma a muszlimokhoz. A szakértő szerint megértőnek és humánusnak kell lenni, de a megértő és befogadó hozzáállás nem jelentheti saját kultúránk feladását. Az iszlámon belül van egy fundamentalista, nyugat-ellenes radikalista irányzat, ennek tanításai rémisztően hatnak az európai és amerikai emberekre, de hiba ezeket a radikális mozgalmakat a muszlimok egészével azonosítani – figyelmeztetett a lelkész. Európában 43 millió muszlim él, az adatok szerint ezek közül Közép és Kelet-Európában 126 000, többségük Romániában (73 000), míg Magyarországon 25 000. Fischl ironikusan megjegyezte: nem kell attól félnünk, hogy Európát elárasztják a muszlimok, mivel már itt vannak … Iszlám, zsidó és keresztény Európáról kell ma helyesen beszélnünk! – hangsúlyozta. A közel-keleti helyzet egyik kiváló ismerőjeként számon tartott szakértő kifejtette: az iszlám fenyegetés az aszimmetrikus hadviselésben, azaz a terrorizmusban és nem az iszlám vallásban rejlik. A terror az állandó félelem állapotát jelenti, hogy nem ismerni, honnan érkezik támadás, hogy milyen ellenséggel állunk szemben. N.H.-D., Sz. K. FOLYTATJUK Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 18.Szávai Géza - Regényíró nem sikkaszthatSzávai Géza Székelyföldön született, 1988 óta Budapesten él, az általa alapított Pont Kiadó főszerkesztője. Abból az alkalomból kérdeztük, hogy holnap Szatmárnémetibe érkezik, 9 órától kölcseys kisdiákokkal, délután 6 órától felnőttekkel találkozik. — Legalább egy évtizede voltál utoljára Szatmárnémetiben író-olvasó találkozón. Azóta sorra jelentek meg új regényeid. Elégedett vagy pályád, életműved alakulásával? — Kérdéseddel finoman jeleztél valamit, amit én tovább pontosítok: hatvanhat esztendős „fiatalember” vagyok, és ebben az életkorban egy prózaírónak már illik számba vennie, mit valósított meg… Irodalmárok, olvasók körében közhely, hogy az számít érvényes regénynek, amelyet a megjelenése után ötven évvel is elolvasnak. Ez jelenti azt, hogy valóban „él a regény”. Nos, az én huszonnégy éves koromban írt regényem, a Kivégezzük nagyapádat újra megjelent, negyvenhárom évvel később olvassák, a belőle készült hangoskönyv hallható volt a rádióban. Szóval ez a regény közel áll ahhoz, hogy ötvenéves legyen, és úgy tűnik: „él”. — Nem kellene ilyen szigorúan venni azt az ötven évet. Az erdélyi gyökerű könyved, a Székely Jeruzsálem tizenöt év alatt öt kiadást ért meg. — Épp előkészületben újabb kiadása is, és ennek örülök, mert nagyon fiatal gyerekként az járt a fejemben, hogy regényekből létrehozok egy kiterjedt elbeszélői „hálót”, regényrendszert, melyben benne legyen a mi teljes, különös világunk. A Székely Jeruzsálem az én elbeszélői tudatomban a létünkről készült epikus hosszmetszet, amely átfogja az elmúlt négyszáz esztendőnk történetét. És elmondja, kik és mik vagyunk, benne van az identitásunk, a maga teljes valóságában, minden „kényes” vonatkozásával. — És a keresztmetszet? — A hosszmetszetet is több regény árnyalja, amelyek felsorakoznak a Székely Jeruzsálem mellé. A vallásháborúk idején zajlik a holland Aletta és a japán Kodzsima Miki tragikus története, erről szól az Aletta bárkája című regényem, mely a történelem mélyén szunnyadó félelmetes ösztönökre pillant. Kortárs világunk „keresztmetszete” is hasonlóképpen alakul: regények sorában rajzolódik ki. Középponti szerepe van ebben az elképzelésemben a Múlt évezred Marienbadban című regényemnek, amely a rendszerváltozás utáni Magyarország igen kockázatos epikai ábrázolásának bizonyult. — Kockázat? — A kockázatot tudatosan vállaltam. Távoli példával élnék, és csakis magamra utalnék: sportos kamasz voltam, érthető, hogy lányideálom: napbarnított, kisportolt. Gondoljon csak bele az olvasó, ezek a zsigeri késztetéseink eléggé meghatároznak minket. Na, és ez a napbarnított lányokba szédült kamasz, aki voltam, szenvedélyesen olvasta a nagy orosz regényeket, amelyekben a szép hősnőket így istenítették: „és kivillant lábának, vállának (stb.) tejföl-fehérsége”. Sose érte nap, egészségtelen, én ettől egyenesen viszolyogtam! Amivel most csak azt akarom mondani, hogy előfordul: olvasunk valamit, és zsigerileg elutasítjuk. Kár erről nem beszélni! És én azért példálózok, mert tudtam — és aztán tapasztaltam —, hogy Múlt évezred Marienbadban című kortárs regényemet zsigerileg fogja elutasítani a kortárs olvasók egy része. A 2006–2008 körüli esztendőkről szól a regény, politikai csaták, pszichológiai játszmák pontosan leírt forgatagával. Egy politikailag szenvedélyes, zsigerileg megosztott ország állapotát rögzíti. Ahogyan egy matematikus (ezért logikusan józan és szenvtelen) csodagyerek látja. A konkrét, létező politikai szereplőket is beleértve. És a gyerek (Vincze Flórián) olykor kutyákat lát bennünk. Szerinte ők uralják a terepet: egy pitbull Nyugaton (George Bush), egy kopó Keleten (Putyin). A magyarországi politikai szereplőket nem sorolom… A politikailag zsigerekig (vagy zsigerből) elkötelezett olvasót ugyanúgy taszítja saját politikai bálványainak ilyetén megjelenítése, mint engem taszított hajdan a női szépség „tejföl-fehérsége”. A zsigeri dolgok így működnek. De én azért fűznék hozzájuk két észrevételt: ma már nem viszolygok a naptól (is) óvott bőrtől, egyiknek-másiknak állagáról akár szenvedélyes regényoldalakat is írnék (legfönnebb a „tejföl” helyett keresnék más szót). A politikai zsigerállapotok is változnak az időben. A térben távolabb élő (kevésbé elkötelezett) olvasók már most egészen másképp olvassák a Múlt évezred Marianbadbant. Ennek a regények az a bizonyos „ötven esztendeje” is beszédes lesz, akárcsak a benne szereplők „regénye”. A regényíró számára viszont az a tanulság, hogy vállalni kell az „egy az egyben”, a hitelesen ábrázolás kockázatát, mert ha nem, elsikkadhat a megélt élet. Regényíró nem sikkaszthat! — A regényeid egy része nem Magyarországon és nem magyar nyelvterületen játszódik… — … miként a magyar emberek élete sem. A világunk kitágult (mindig is tág volt). A Csodálatos országokba hoztalak című regényem cselekményének helyszíne a svájci Genf. Odavetődött magyarokról, lengyelekről, írekről szól, meg — leginkább — arról az intenzív emberi jelenlétről, amelyben a történelem következő fordulatát „készítik.” Legutolsó regényem, a Makámaszútra helyszíne is Bukaresttől Budapesten át Bécsig terjed. Ez a természetes világunk, „evilági környezetünk”. Bármelyik magyar családot nézzük: a nagypapa Bécsben volt baka, a papa akár Bukarestben, ismerősen rímelő világ?! A makáma egyébként azt jelenti, hogy rímelnek, ismétlődnek a dolgok. A kámaszútra pedig a szerelem szépségének szentelt közismert „emberi alapmű”. Ebből a két szóból — összevonva — keletkeztettem a regény címét. A makámaszútra szóból a makáma arab műfaj (mindenki ismeri: makámában írták-mondták Az ezeregy éjszaka meséit), a kámaszútra pedig a szanszkrit nyelv által lefedett keleti világrészek ősállapotai felé vezet. Egy-egy tágas regény pedig: világregény. Ezt az epikai világállapotot helyzetként, adottságként érdemes felfogni. — És a gyerekeknek írt meseregényeid? — Mindig úgy képzeltem, hogy a gyermekirodalom lépcsőzetes bevezetés a létezésbe. Burgum Bélusról, a mesterdetektívről írt könyvsorozatom kezdőpontján még a kicsiknek mesélem újra a Piroska és a farkast, az utolsó pedig (Égi elefántok) már mozgalmas tudományos-fantasztikus regény. Fontosnak tartom odafigyelni a gyerekre. Gyerekmegnyilatkozásokból állítottam össze a Gyermekvilág trilógiát… A lépcsőzetes bevezetés végén a mai gyerek is a világregényekhez érkezik. Elek György / Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. szeptember 25.Túra, Erdélyből Olténiába (1.)Szilágyi Aladár riportja a Transzalpinán és környékén, miccs-szaggal, kolostor-szemlével és némi múltidézéssel. Megszállott hegyi-bajnok, triatlonista gyerekeink, Kinga lányunk, István vejünk még a nyárelőn szent fogadást tettek – mintegy kárpótlásul a nélkülünk, tőlünk távol eltöltött hétvégekért –, hogy teljesítik óhajunkat, és valamelyik versenymentes szombat-vasárnapjukon elvisznek bennünket egy transzalpin túrára. Nem, nem csúcsokat ostromolni, hanem befészkelve magunkat Izolda kényelmes ölébe (ő is családtag, majd’ húszéves, de fürge, tágas-teres Volkswagen-hölgyemény), végigautózunk az Erdélyt Olténiával összekötő legmagasabb hegyi úton. Itt van elsőnek Szászsebes Tudván tudtam, hogy ez a számos időmúlatásra alkalmas megállót kínáló két nap nem lesz elegendő a Transzalpina és környéke felfedezésére, de legalább megízlelhetjük: mennyi páratlan szépséget kínálhat(na) errefelé ez a létrejötte századik évfordulójának megünneplésére készülő ország. Hogy a feltételes mód gyengítő '-na' jelét miért használom, az a későbbiekben bőven kiderül… Ahogy a Maros mentét elhagyva megközelítjük Erdély első nagyságos fejedelme, János Zsigmond hajdani ideiglenes székhelyét, a város peremén elibénk ormótlankodik egy ipari szörnyeteg, a hírhedett erdőfaló fűrészárugyár: a Holzindustrie Schweighofer hosszú csarnoksora, melynek telhetetlen gyomra évente közel másfél millió köbméter farönköt zabál fel. Utunk során nem egyszer, nem kétszer megtapasztaltuk, hogy Schweighoferék és a hasonló monstrumok mekkora vészt okoznak a Páring erdőrengetegében – persze, Kárpátok-szerte egyebütt is. A környék első megülői székelyek voltak, a terra Siculorum terrae Sebus elnevezésű kerület első okleveles említése 1150-ből való. A szászok, akik 1158 és 1200 között települtek meg több hullámban a Sepsiszékbe áthurcolkodott székelység helyére, a modern korig megőrizték az általuk Malembach-nak, 'Malompatak'-nak elnevezett város főútjának múltját megörökítő Siculorumgasse utcanevet. A főtérről, a 12–13. század fordulóján épült evangélikus templom mellől indul az az utca, amelyik rávisz az elején DN 67c-ként megjelölt országútra, melynek folyatása a tulajdonképpeni Transzalpina. Fölfelé a Sebesen Egy híján húsz település fűződött föl az évszázadok folyamán a Szebeni-havasokban eredő Sebes folyó völgyére. A Szászsebessel összenőtt Péterfalva határában az ország legnagyobb papírgyára működött, annak papírmalom-elődjeit a folyó gyors vizével működtették. Érdemes egy pillantásnyira benyitni a falu 2001-ben épült ortodox templomába, ahol bizánci stílusú falfestményen örökítették meg „a kommunizmus sírásóit”: II. János Pál pápát, George Busht és Mihail Gorbacsovot… Itt kezdődik a duzzasztógátakkal kialakított tavak láncolata, a pecások paradicsomaként is fungáló péterfalvi tó látja el a közeli városokat ivóvízzel, egy kisebb vízierőmű pedig villamosenergiát szogláltat. Sebeshely az első olyan falu, ahol a szászokat 1600 körül románok váltották fel. Lakói egy 1681-es feljegyzés szerint főként pásztorkodásból éltek. Többek között a vajdahunyadi uradalom hegyein legeltettek, de a balkáni vlach hagyományokat tovább éltető, transzhumáló pásztorkodást is folytattak; nyájaikat a Duna völgyébe vagy Dobrudzsába, később akár a Krími félszigetig hajtották telelni. A mi célunk útvonalát ezek a hatalmas nyájaikat ősszel délre, tavasszal északra terelő délerdélyi csobánok „fedezték fel”, alakították ki. S amikor túlnépesedtek, egy részük Olténiába, a Páring hegység déli oldalára telepedett át. A neve ellenére tisztára románok lakta Szászcsór, híres fazekasok telephelye, nagy juhvásárok színtere is volt. A havasalji Sebesláz lakói tutajozással foglalkoztak, híres üvegikon-festők kerültek ki közülük. A folyó jobb partján fekvő Sebeskápolna határában dák kővár állott a Kr. e. II. század–Kr. u. II. század között. Miccsturizmus, meg egyebek Utunk a következő, tekintélyesebb víztározó, a több mint három kilométer hosszan kígyózó Obreja-tó völgyzáró gátján halad keresztül. Elég népes sokadalmat találunk a gát környékén, számos jármű, lakókocsi kötött ki a tóparton, nem köd, hanem enyhe füstfelhő, csípős miccs-szag terjeng, népes famíliák, idenyüzsdült cimborák tüsténkednek a rácsokon süllöngő mititejek és disznókarajok körül. Jómagam miccsturzimusnak neveztem el a vikendezésnek ezt az egyre felkapottabb műfaját, amidőn egy-egy arra alkalmasnak vélt helyre péntek délután, szombat reggel autók tucatjai, százai érkeznek, a plebs lecövekel az első tóparti, erdőszéli tisztáson, és nekifog a hullomásfa gyűjtögetésével és tűzgyújtással járó szabadidős rituáléhoz. A „természetjárás”, a „iarbă verde”-re, a „zöld fű”-re való kiruccanás leginkább ennyiben merül ki, netán a gáton keresztül átsétálnak a tó túlsó partjára, és visszatérve, az erdő templomának nyugalmát felszaggató manele-harsogás kíséretében, italozva-danolászva elfogyasztják a családfő rácson rittyentett, nyárson forgatott remekeit. Mindez nem volna gond, kinek-kinek a magánügye, hogy milyen mértékben használja ki a természetanyánk kínálta testmozgás, újratöltődés lehetőségeit. Távozásukkal a zajártalom is megszűnik, az már viszont közügy, hogy mi marad utánuk! A szerinszerte elhajigált, jobb esetben kupacokba hordott nájlonzacskók, műanyagdobozok, papírhulladék halmaza jelzi, mennyire népes volt az e heti invázió. A szemétrekordot – legalábbis ott jártunkkor – a következő, az előbbinél impozánsabb völgyzáróval kialakított tározó, a Tăul Bistrei mentén fedeztük fel. Egy henyefenyő-bokrok közül kiemelkedő, idetévedt cirbolyafenyő alatti kőgörgeteg tövében, egy galagonyás takarásából előbukkanó, indiszkrét palackkupac tetején néhány lezserül elhányt szaros pelenka és használt intimbetét üzeni, ki mindenki forgolódott errefelé nemrégiben… Amúgy a Tău mente, akár a Fehér és Szeben megye határán húzódó legnagyobb felületű testvére, a sokfelé elágazó Oaşa-tó környéke, élménygazdag szemléltető-képeskönyve fölfelé haladtunkban annak, hogy a lombhullató erdőség miként vált át a tűleveleűek birodalmába. Hiszen a tölgyesek, bükkösök, szilek, juharok, gyertyánok élőhelyei között egyre gyakrabban bukkannak föl az erdei fenyő, a lucfenyő, a vörös fenyő foltjai, hogy az Oaşa szintjén immár teljes mértékben uralkodjanak. Ha lenne rá érkezésünk – mint ahogy nincs – érdemes volna balra letérni, és beportyázni a Masa Jidovului nevet viselő természetvédelmi rezervátum területét. Vízválasztó Erdély határán Elhagyva a Sebes völgyét, a vízválasztó gerincre kapaszkodva, voltaképpen Vâlcea megye határán térünk rá az „igazi” Transzalpinára. Az éles kanyart éles kanyarra halmozó, önmaga fölé kacskaringózó utat, az alattunk kibontakozó látvány tekintetében akár a svájciak is megirigyelhetnék. Az út műszaki állapotát, kellékekkel (jelzőtáblákkal, szegélykövekkel stb.) való ellátottságát kevésbé. Ahogy átcsap egyik megyéből a másikba, majd a harmadikba, van, ahol szinte egyáltalán nem, van, ahol ritkábban, van ahol kellő mértékben tájékoztatnak – például – a veszélyes kanyarokról. Az úttest maga, kevés kivétellel, elfogadható simaságú, bár egy százméternyi szakaszon, ki tudja miért, szinte teljesen hiányzik az aszfalt… A Pasul Tărtărău nevű hágón 1678 méterre fölkapaszkodva, onnan leereszkedve lépjük át Erdély és Olténia határát. Itt érjük el az Obârşia Lotruluinevezetű, nevezetes helyet, a Lotru folyó forrásvidékét. Ezen a csomóponton keresztezi egymást a 67c műút, a „mi” Transzalpinánk, és a 7A-val megjelölt megyeközi út, mely nyugati irányban a Zsil-völgyébe, Petrozsény városába vezet, kelet felé pedig a Vidra-tólegendás vidékére. Kolostorország A tengerszint fölött 1340 méter magasan szétterülő Obârşia Lotrului-nak minden esélye megvan arra, hogy népszerű üdülőteleppé fejlődjék, már több vállalkozó kedvét felszították az itt kínálkozó páratlan lehetőségek, egyre-másra épülnek a panziók, a menedékházak, a kempingek. A település vonzerejét minden bizonnyal fokozza egy frissen emelt kolostor, melynek alapkövét 2012 júliusában helyezték el. Az ortodox körökben szokatlan gyorsasággal fölépült létesítményt, mely egy máramarosi stílusú fatemplomból, s kőből épült, kétszintes vendégházból áll, 2013 óta hét szerzetes lakja. A Sfinţii Martiri Brâncoveni, azaz a 'Szent Brâncoveni Mártírok' tiszteletére emelt monostor falfestményei szent Constatin Brâncoveanu és családja (hat szentre tellett belőlük!) mártíriumát örőkítik meg. Csodák megtörténtét még nem hírelték el a megszentelt falak közül, de máris se szeri, se száma az ide zarándokló ortodox híveknek. Nem csoda: a kolostorturizmus felszálló ágban van errefelé, hiszen ugyanitt, nagyjából ezzel a monostorral egy időben, egy apácakolostor is épült, sőt, a szomszédos falvakban még két klastrom, férfiszerzetesek számára. A burjánzás két jeles, mondhatni hírhedten közismert férfiúnak köszönhető, akik a megye 27 meglévő kolostorának számát még néggyel gyarapították az utóbbi fél évtizedben. Az akció fő szponzora nem más, mint a borsabányai születésű (innen a máramarosi stílus), ausztáliai-brit illetőségű Frank Vasile Timiş, Nyugat-Afrika altalajának szinte korlátlan ura, a verespataki aranybányászat egyelőre kudarcot vallott „úttörője”, számos hazai privatizációs ügylet haszonélvezője, aki néhány esztendeje, fénykorában kb. 1,65 milliárd dollárral dicsekedhetett. Netán úgy érezte, túl sok vétek írható a rovására, és lelke üdvének érdekében áldozott tizenvalahány millió dollárt a kolostorépítés szent ügyére? Netán majd valamelyik szent lakba kíván remeteként visszavonulni? Nem tudjuk, mi a magyarázat, azt sem, miért éppen ezen a vidéken kapta el a kolostorépítés szent hevülete. Rossz nyelvek szerint az általa emelt monostorok mindegyike egy-egy bezárt, de reménnyel kecsegtető arany-, illetve uránlelőhely közelében fekszik, mi több: ide szinte karnyújtásnyira termel áramot az ország legnagyobb belvízi erőműve, a Lotru-Ciunget Hidrocentrálé, mely ugyan 2013-ban anyavállalatával, a Hidroelectrica-val együtt fizetésképtelenné vált, de az akkori kormányzat kirángatta a kátyúból. S ha netán – Doamne ajută, Uram segíts – mégis privatizálják, akkor éppen itt, ugrásra készen vár valaki, aki az erőmű környékét erdőstül, kolostorostul, miegyebestül szinte egymaga bírja! A másik jeles kolostoremelő: Frank Timis kebelbarátja, a Racoviţa-i varázsló-ként elhíresült Ioan Comăneci, sikeres vállalkozó és építészmérnöki diplomával rendelkező, szent életű férfiú, aki több rendbeli eredményes ördögűzéssel, meg egyéb csodatétellel bizonyította, hogy méltó partnere a jobb körökben bizalmasan csak Frankként emlegetett hajdani teherautósofőrnek… (Folytatjuk) erport.ro lapozás: 1-30 | 31-33
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
